Daniel Radcliffe sötét thrillerben domborít, Liam Neeson pedig hiába bánt el egy szakajtóra való farkassal cudar időben a múlt héten, most jól elrabolja Édgar Ramírez és Ralph Fiennes. A fekete ruhás nő és A titánok haragja mellett két francia filmnek is örülhetünk: az egyikben a francia rendőrség mindennapjaiba, a másikban pedig egy bordélyházba nyerhetünk betekintést. Heti mozipremierek.
2012. március 29. 12:00
p
0
0
0
Mentés
Terján Nóra
Daniel Radcliffe, egy sötét thrillerrel próbál kitörni a mesehős-tinibálvány örökös szerepéből. A fekete ruhás nő című, 20. század elején játszódó filmben egy fiatal, megözvegyült londoni ügyvédet alakít, akit elküldenek egy Isten háta mögötti helyre, hogy gondoskodjon egy elhunyt asszony hagyatékáról. Az üres házról aztán kiderül persze, hogy felettébb sötét titkokat rejt. A thriller Susan Hill 1983-as regényéből készült és James Watkins rendezte.
A Polisse című francia filmben egy gyerekbántalmazással foglalkozó francia rendőrcsapat mindennapjait kísérhetjük figyelemmel, akikre ráadásul egy minisztériumi fotóst szabadítanak. A fotóst a rendező, Maiwenn játssza.
A hét másik francia bemutatója Bertrand Bonello (A pornófilmes, Tiresia) Bordélyház című mozija, mely meglepő módon egy bordélyházról szól és annak zárt világát mutatja be Párizsban, a 20. század hajnalán.
A titánok haragja című látványos mozit hagytuk a végére, melyben Perszeusz (Sam Worthington, az Avatar főhőse) leereszkedik az alvilágba, hogy kiszabadítsa apját, Zeuszt, akit Arész (Édgar Ramírez) és Hadész (Ralph Fiennes) rabolt el és tart fogva. Zeuszt egyébként Liam Neeson alakítja, aki a múlt héten már csúnyán elbánt egy halom farkassal.
A Reménytelenül nem életrajzi film és nem is korrajz, hanem egy menthetetlenül beteg ember különös atmoszférájú kamaradrámába csomagolt szenvedéstörténete. A premier dátuma nem véletlen: április 11-én, éppen 120 éve született József Attila, akinek a születésnapja egyben a magyar költészet napja is.
Az április 11-i évfordulón versvillamosra szállhatunk Budapesten, Orfűn verspark nyílik, bemutatják a Reménytelenül című játékfilmet és Márai Sándorról is sokfelé megemlékeznek.
Az Amazon Prime Video kínálatában debütált Holland próbál nagyon rejtélyes lenni, de a legnagyobb talány az, hogy ebben a formában miként készülhetett el.
A neves külpolitikai lap elemzése szerint hamarosan felül fogja vizsgálni az új adminisztráció, hogy a világ különböző részein hány katonát állomásoztat. Az első nagy újragondolás Európát érintheti.